A fonás és szövés történetéből

A fonnivaló szálak kézzel történő sodrásából, bármilyen eszköz használata nélkül kialakult a fonás. A legősibb fonóeszköz a kő orsó volt. Feltételezések szerint az ősember a sodort szál végére rögzített egy követ súlynak, hogy a szálat lefelé húzva, kifeszítve tartsa azt. 
Később felfedezte, hogy ennek a súlynak a segítségével elvégezhető a sodrás is, amennyiben forgatja azt. Ebből a célból barkácsolt egy kúp alakú, hosszúkás orsót kőből, majd később fából. Ezt az orsót kézzel forgatta, emiatt a kézi orsó nevet kapta ez az eszköz. 

A fonnivalót előkészítették és rákötötték egy rúdra, ez lett a guzsaly.  A guzsalyak különböznek, főként a méretet és a díszítést illetően. A guzsaly hossza tájegységenként változik és az is befolyásolja, hogy a fonás milyen környezetben zajlik. A rövidebb guzsalyat becsípték a bal hónuk alá vagy a derekukhoz fogták és így menet közben is tudtak fonni. Azokon a vidékeken, ahol az asszonyok csak otthon fontak, ott hosszabb guzsalyat használtak. A magyarok és székelyek lakta településeken használatban voltak a talpas guzsalyak is, melyeket a talpukkal a padlóhoz nyomva rögzítettek vagy kis székekre helyezték az alsó részüket. 

Egy új szakasz a kézi fonás fejlődésében a fonógép feltalálása volt Indiában a XII. században. A fejlesztés abban rejlik, hogy az orsó mozgásba kerül (forog) egy kerék és egy madzag segítségével. Ez a folyamat, ahogyan a kézi fonás esetében is, szakaszos: a sodrásból és csévélésből áll.

A fonás történetében egy következő újítás a XVII. században következett be, a pedálos guzsaly feltalálásank köszönhetően. Ennek segítségével a munka megszakítása nélkül zajlik. A tekercsnek két patkó alakú szárnya van, melyek kampóval vannak ellátva és ezek segítik a szálat elvezetni az orsó felé. Az orsóval történő munka a csévélésnek megfelelően történik, akár a tekerés és a sodrás. Mivel a csévélést és a tekerést külön madzag lendíti mozgásba a keréknek köszönhetően, a csévélés és a sodrás egyidőben történik.

A len, kender és gyapjú fonásában sikerrel alkalmazták ezeket az eszközöket, viszont a gyapot megmunkálásában nem voltak megfelelőek. A gyapottermesztés elterjedésével szükség volt a fonóeszközök tökéletesítésére is. Ezeknek a problémáknak a megoldása igencsak sikeres volt Hargreaves, Paul L., Arkwright, Wood, stb. számára.

Az ember szükséglete az öltözködést illetően egészen a jégkorszakra nyúlik vissza. Az ősember a testét és bőrét megvédése érdekében a levadászott állatok bőrét és bundáját használta fel. A szövés ősi formáját több ezer évvel előzte meg a fonás.
Az első szőtt darabok mérete függött a felhasznált fonalak hosszúságától azért, mert még nem ismerték a szálak összesodrásának módszerét. Úgy történt az, hogy az első szőtt darabok keskenyek és rövidek voltak, azokat főként a halászathoz és vadászathoz használták.

A szövés fejlődésének első lépcsőfokát a görögöknek tulajdonítják. Az általuk használt szövési módszer a következő: a felvetőszálakat egy pálcára kötözték, amelyet egy kettéágazó rúdra helyeztek és a földbe rögzítettek. A rudak kartávolságnyira voltak egymástól.  Minden második szál hosszabb volt, mint a mellette lévő. A szálak végére egy-egy követ rögzítettek, ami kifeszítette azokat. A hosszú szálakat vízszintesen egy pálca húzta vissza, a rövidek függőlegesen maradtak. Így keletkezett egy nyílás, amelyen kihúzták a tekercsre csévélt fonalat. Ezután a hosszú szálakat előre húzták és a nyíláson újra bedugták a tekerés fonalat.  Ily módon szövőfonalak keresztezték egymást a tekert fonalakkal. A szövés vastagabbá tételéhez az újonnan bedugott szálat az anyag szélén meghúzogatták egy fafésű segítségével. Ezzel a módszerrel a szövés fentről lefelé történik.

Az ókori Egyiptomban jegyeztek fel ennél fejlettebb módszereket. 
A felvető szálakat néhány kis orsón húzták egy fonalon vagy egy pálcán egyiket a másik mellé. Minden második szálat egy fa léc lyukán fűzték át, melyet felváltva húztak előre és hátra. Ekképp kialakult egy nyílás, amelyen átvezettek egy mindkét végén hegyes pálcát, így rögzítve a nyílást. Ezután egy rúd segítségével a hegyes pálca alatt áthúzták a fonalat. A végén a szálat odanyomták a szövés széléhez. Ezeket a műveleteket két személy végezte. A kész darab hossza függött az orsón lévő felvető szálak hosszúságától. A szövést lentről felfelé végezték.

A szövés fejlődésének folyamán a rómaiak megoldották a felvetőfonalak összesodrását, mely előmozdította a különböző hosszúságú szőtt anyagok létrehozását. Ugyanakkor felfedezték a felvető fonalak közötti nyílások gyorsabb és egyszerűbb kialakítását, és bevezették a vetélő használatát is. Ez a szövési módszer is függőlegesen történik, fentről lefelé. A szövés ezen elvét a 9. ábra mutatja.

A kínaiak érték el a legnagyobb előrelépéseket a szövés módszereit és eszközeit illetően. A kínaiak által tökéletesített szövőszéknek három hengere van, amelyek a felvetőszál és a szövet csévélését szolgálják. A fonal a felvető hengeren előre halad vízszintesen a nyist felé az elválasztó rudak között, ami után áthaladnak a borda fogai között (a bordahajban). A fonalat a felvetőszálak közé a vetélő segítségével dugták be és a szövet szélén a borda szorította össze. Ahhoz, hogy a felvetőszálak nyújtva legyenek, súlyokat használtak. Ezt a típusú szövőszéket két ember kellett kezelje. Aki a szövőszék felett dolgozott, a nyistek emelgetésével foglalkozott, attól függően, hogy mi volt a kívánt szövet. Ez egy kimerítő munka volt, úgy fizikailag, mint szellemileg, mivel minden egyes vetélő bedugása után a mintának megfelelően kellett kiválasztani a nyisteket. Minden minta szövése alatt megtanultak egy-egy verset vagy éneket, amelyek szavai és hangzása szimbolizálta, hogy mikor hogyan kell a nyisteket emelni. 

A feudalizmus korában, Európában is megjelentek a szövési eszközök és módszerek fejlesztései. Tökéletesítették a szövőszék részeit és ezáltal szerkezeti elemek kezelését is. Ebből a korszakból őrizte meg a formáját a szövőszék és megfelel a ma is használatban lévőkkel. Ezen már csak egyetlen ember dolgozott, a nyistek mozgatása a lábitók segítségével történt.

A kész szövet valamint a felvetőfonal tekerése egy fogas fa kerék segítségével történik, ami el van látva egy fordítófával és egy akasztószeggel. 

A XVIII. századi ipari forradalom javulásokat hozott ezen a téren is. A francia Falcon tökéletesítette a nyistek kiválasztását és mozgatását, amihez már nem volt szükség a kezek és lábak használatára.
Egy mérföldkő a mintás anyagok szövésének előállításában Charles Jaquard próbálkozása, aki megoldotta a nyistek mozgatását. Ez a gép megfelel a kínai társának, a különbség abban áll, hogy a nyistek mozgását lyukkártyás vezérléssel irányítja, mely ma a „Jaquard minta” nevet viseli.

Az emberi szükségletek megnövekedésével egy időben igény lett a szövés gépiesítésére is. Az első szövőgépet Edmond Cartwright építette meg. A szövőgépek fejlesztésében fontos lépéseket tettek és értek el: Hartmann, Schonherr, Hetterslez, Kay, stb.

A második világháború után áttértek a bizonyos műveletek automatizálásra is. Napjaink egyik nagy változását a vetélő nélküli szövés jelenti. A vetélőfonalat egy nyíláson keresztül sűrített levegő vagy vízcsepp segítségével juttatják a helyére. Ezen gépek automatizálása csak részben tehető meg, hisz nagyon sok elvégzendő művelethez emberi felügyelet szükséges.

 






Szakirodalom

1.Butură,V.: Străvechi mărturii de civilizaţie românească,Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică,Bucureşti,1989, 400p.

2.Horvath Antal -Wieland Robert: Szövéstechnológia, Műszaki Kiadó, Budapest,1973,260 old.

(Horvath,A.-Wieland,R.:Technologia ţesutului,Editura technică, Budapesta,1973,260 p.)

3.XXX Képes Diáklexikon-Technika,Minerva Budapest,1990,355 old.

(Lexicon ilustrat pentru elevi - Technică, Editura Minerva, Budapesta, 1990,355 p.)

4.XXX Révai Nagy Lexikon- Az ismeretek enciklopédiája, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1912,

Hasonmás Kiadás: Szépirodalmi és Babits könyvkiadó, 1990, VII.kötet, 776 old.

(Lexiconul lui Révai-Enciclopedia cunoştinţelor,vol.VII,776 p.)

5.Dr.Kós Károly: Eszköz, munka, néphagyomány, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, 523 old.

(Dr.Kós,K.:Etnografia muncii,Editura Kriterion,Bucureşti,1979,523 p.)

6.Dr.Kós Károly: Tájak, falvak, hagyományok, Kriterion Könyvkiadó, 1976, 385 old.

(Dr.Kós,K: Studii etnografice , Editura Kriterion,1976, 385 p.)