Októbernek, októbernek elsején

Nem süt a nap Csíkkarcfalva mezején

Elbúcsúzom a madártól, s az ágtól

S azután a csíkkarcfalvi lányoktól.

Öntsed, öntsed bús szemeim könnyeim,

Senkinek sincs oly bánatja, mint enyim.

Mer’ engemet kedves babám elhagyott

Aki ingem tiszta szívből óhajtott.

Ha elmégy es édes rózsám, kévánom

Még az út es piros rózsájé váljon,

Még a fű es édes almát teremjen,

A te szíved ingem el ne felejtsen.

Ha kimegyek arra magas tetőre

Találok én szeretőre kettőre.

Ajaj, ajaj de nagy baj,

Hogy a babám szíve olyan mint a vaj.

Az Isten es katonának teremtett,

S ej de még a pap es annak keresztelt.

Az es leszek míg a világ világ lesz,

Míg az égen egy ragyogó csillag lesz.

Édesanyám mi vagyon a zsebében,
ha alma van adjon egyet belőle
úgysem eszem sokáig az almáját,
viselem a Ferenc József csákóját

Csíkkarcfalva, te itt maradsz örökre,

Csak még egyszer kimehessek belőle.

Adjon Isten jót a Magyar hazának,

S az oláh es kérjen, ha kell magának.

Nem messze van az én babám lakása,

Ide látszik az ő tornácos háza.

Bús gerlice szokott rája leszállni,

Nehéz tőled édes rózsám megvállni.